Szeretettel meghívunk a Rege Néptáncegyüttes műsorára, melyet
2010. május 2-án vasárnap, 18.00 órától tartunk a
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Dísztermében
(XI. ker. Villányi út 27.)
A műsorban színpadra lép együttesünknek mind az 5 csoportja. Muzsikál a Rojtos zenekar.
← A plakát letölthető és terjeszthető!
Belépő a helyszínen vásárolható 800 Ft-ért.
Kedves Cserkészek, Táncosok, Zenészek, Szent Imrés Tanárok és Diákok!
Sok szeretettel várunk Benneteket
2009. szeptember 18-án, pénteken 17.30-tól
a Rege Néptáncegyüttes
által szervezett Tábori fényképvetítés (Kalotaszeg, Bogártelke) és évnyitó táncházra.
Muzsikál: a Szilas zenekar
A belépés díjtalan, de egy kis enni-innivalóval lehet emelni az est hangulatát J
Helyszín: 1114 Budapest, Villányi út 27. Szent Imre Gimnázium – Tükörterem (portával szemben)
A helyszín oktatási intézmény jellegéből adódóan alkohol fogyasztása nem megengedett!